Tervem miszerint felélesztem a régóta parlagon heverő blogomat eddig sikeresnek mondható. Eddig 2012-ben minden napra jutott egy bejegyzés, de ma valahogy nem bővelkedem közjátékokban, meseötletekben, versekben. Mit is írhatnék? Szerdán voltam Bicskén a sebészeten. Körömbenövés. Sokan biztos értetlenkedtek, hogy hogyan nem lehet kivágni egy nyomorult lábujjkörmöt, de képzeljétek létezik olyan állapot, amit csak sebészileg lehet orvosolni. A rendelőben csupa vidám ember. Egy anyuka, aki nem kimondottan élvezi, hogy kisfia már 40-edszerre dobta el a kezében lévő plüssállatot a folyosó túlsó végébe, és egy leírhatatlan arcberendezésű dzsigoló stlye királykék inges, makkoscipős 30-as fiatalember (kb mintha John Travolta helyett Stallone játszott volna a Szombat Esti Láz-ban).
Ez már ha jól számolom a hatodik ilyen műtétem volt. Az orvosok se tudnak erre mit mondani, lehet genetika, véletlen, eldeformálódás vagy ki tudja. Az eljárás egyszerű. Két oldalt belebasznak a lábadba egy fecskendőnyi lidocaint, ami olyan érzést kelt benned mintha letépnék a lábad. Igen kellemetlen de hatodszorra már nem is érdekel. Érdekes, hogy pont 3 éve voltam utoljára, akkor úgy tűnt megszűnik a probléma. Na és ha hat az érzéstelenítő (nem mindig szerencsés az ember, van, amikor rossz helyre szúrják), akkor a doki szépen barbár módjára kivágja csíkokban a gyulladást okozó darabot. Furcsa, hogy a gyakran szinte hentesi eljárás alatt semmit sem érzel, addig jó. A műtét véget ért, kapsz rá egy hatalmas betadinos kötést és örülsz, ha egy papucsot felbírsz húzni. Igen szürreális látványt nyújthattam, amint január kellős közepén félig mezítláb bicegve fütyörészve kisántikáltam az utcára.
Más:
Hazaértem végül és plafonig polcolt lábbal azon nyomban megnéztem pár filmet, meg elolvastam x oldalt a karácsonyra kapott könyvek egyikéből. A filmek hamar elfogytak és az olvasás se kötött le már túlzottan. És szégyen nem szégyen be kell vallanom megnéztem egy teljes Való Világ összefoglalót. És, ami még szörnyűbb, tetszett is. Már nem az, amit láttam, hanem a hitelessége. Na most nem azt állítom, hogy nincs ezer ponton megbundázva meg megírva a műsor, de ahogy megírják az simán alkalmazható a mindennapokra, mert a VV5 játékosai tényleg olyan álszent, áskálódó, érdekbarát, irigy, exchibicionista, tahó módon viselkednek, mint kis országunk jelentős része. A sztereotip hisztis picsától a konfliktusokat messze elkerülő fölbedugott fejű vakondon át, a segghülye álentelektüell-ig minden látható. Nehezemre esik leírni, de az általam valaha látott valóságshow-k között ez tükrözi a magyar emberi álkapcsolatok többségének szociológiai korrajzát. Főműsoridős gerinctelenségtan és mindamellett zs kategóriás szappanopera-trash. Kenyeret és cirkuszt. Hölgyeim és uraim, a Majmok Bolygója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése